A régi tusa felújítása (utolsó módosítás: 2008.11.01.)
Szerző: Nagy (Aurry) Viktor


Biztos sokan elgondolkodtak már azon, mi lenne, ha régi, kissé leharcolt puskájukat rendbe hoznák, hogy az újra régi fényében tündökölhessen. Kezdetnek gyorsan elvenném azok kedvét, akik azt hiszik, ez könnyű, és gyorsan megy, mert bár meg lehet oldani úgy is, de ez esetben messze nem azt a végeredményt kapjuk, amit némileg több munkával kaphatnánk. Ez nem lesz egy egyszerű munka, viszonylag sok porral jár, de ha végigcsináljátok, megéri a fáradságot.

1. RÉSZ:

<Ugrás a 2. részhez>

A legfontosabb alapszabályokat már az elején elmondanám. Olaj, és viasz finist nem célszerű sem túl melegben, sem pedig 10 fok alatti hőmérsékleten csinálni, mert jó esély van rá, hogy nem fog működni. A fát ne áztassuk el, és ne szárítsuk túl hirtelen, mert könnyen elreped. Az olajos, viaszos rongyokat mindig mossuk ki vízzel, mert nyáron nagy melegben összegyűrve a sarokba dobva hajlamos az öngyulladásra! Rugós puskák esetén a tusa nyakát ne vékonyítsuk el túlságosan, mert felhúzásnál elrepedhet. Néhány fegyvergyártó (naná, hogy mind olasz) hajlamos az agyakat kevésbé szép fából csinálni, majd arra nyomdatechnikailag felvinni egy szebb erezetet, ha ilyet próbálunk felújítani, akkor a szép hullámos mintázat eltűnik (lévén, hogy soha nem is volt). Ennyit bevezetőnek, az elcsúfított, nem sikerült darabokért felelősséget természetesen nem vállalok, mindenki csak a sajátjával verje a csalánt!

Mivel több lehetőség is van, egy agy felújítására, azt kell először eldönteni, melyik módszert akarjuk választani, melyik fér bele időben, kitartásban, ügyességben? A legkönnyebb lakkal dolgozni, ennek vitathatatlan előnye, hogy tényleg vízálló, cserébe finoman szólva sem a legszebb, és nagyon sérülékeny (főleg a szórt lakk). A politúrozást nem fogom részletezni, mert nem szeretem, sérülékeny, és szerintem manapság egy jó lakk majdnem olyan szép, mint a politúr, és messze ez a leghosszadalmasabb, legbonyolultabb eljárás, amit választhatunk. A harmadik megoldás az olaj finis. Ez emeli ki a legjobban a fa erezetét, szerintem a legesztétikusabb megoldás, teljesen természetes, és együtt érik a fával, soha nem ócska, legfeljebb patinás hatást kelt az évek múltán. Nagy előnye még, hogy könnyen javíthatóak a kisebb karcok, és ha időnként átdörzsöljük kicsit olajjal, akkor felfrissül, újra visszanyeri eredeti fényét (ha a végén viasszal fejeztük be, akkor természetesen viasszal is kell felfrissíteni). Ez már jócskán munkaigényes, hiszen minimum 6-8 réteg olaj kell a fára, de igazából 10-12 az ajánlott (pár rétegenként köztes csiszolással!). Az utolsó lehetőség a tisztán viasz finis, ez jó, mert gyorsan, és könnyen megvan, kiemeli a fa erezetét, de cserébe sajnos matt lesz egy kicsit a felület. A viasz a vízre érzékeny (az első két hét a kritikus, utána már nem veszélyes), ha lehet nem célszerű eláztatni, ha mégis megtörténik, akkor minél előbb le kell törölni róla a vizet.

Nagyjából leírtam az előnyöket és a hátrányokat, így már talán mindenki ki tudja választani a neki megfelelőt. A munkához a következő dolgokra lesz szükség: idő, jól szellőző helyiség, 60, 100, 150, 200, 300, 600-as csiszolópapírok, a megfelelő színű szeszes Perla pác, denaturált szesz, olaj finis esetén egy üveg lenolajkence, vagy Biopin Kemény olaj és egy üveg Biopin Teak olaj. A viaszos megoldás esetén én a Biopin Méhviaszt ajánlom. Lakk esetén mindenképpen minőségit vásároljunk, talán a Tikkurila cég lakkjait érdemes megnézni. Ezek jól terülnek, még ecsettel is használhatóak, és ha jól emlékszem van szórható lakjuk is, minket inkább ez utóbbi érdekel. Ebben az esetben érdemes beszerezni makettező boltból egy egyszerűbb szórópisztolyt, ami mindössze pár ezer forintos tétel, és sűrített levegős palack is kapható hozzá. Ezek nagyban megkönnyítik a dolgunkat. Nagy melegben meg sem érdemes próbálni a szórópisztolyos megoldást, mert a festékcseppek jó része már a levegőben elkezd megkötni! Szükség lesz még nem szöszölő rongyból töménytelen mennyiségre, esetleg nem üvegszálas nejlonharisnyára, és egy jó lószőr kefére.

Elég a dumából, álljunk neki! Az első lépésben el kéne tüntetni az előző finis maradványait. Ezt többféleképpen lehet elkezdeni. A leggyorsabb, ha egy kis hőlégfúvós melegítés mellett lekaparjuk. Nagyon kell vigyázni, nehogy a fa megégjen, főleg a sarkoknál! A második lehetőség, simán egy darab üvegcseréppel lekaparjuk. Ez tovább tart, én mégis általában ezt szoktam alkalmazni. Az utolsó lehetőség a festékmarós lemosás. Ezt nem igazán javaslom, mert bár megkönnyíti a dolgunkat, soha nem lehet tudni, ártani fog-e a fának, vagy sem, illetve ha túl sok szívódik be, akkor az új finist is károsíthatja. A különböző érdesített felületeket hagyjuk ki, ha lehet, akkor maszkoljuk is, azokkal majd később foglalkozunk.

Ha a finis lekaparásával végeztünk, akkor jöhet a csiszolás! Mindig szálirányban csiszoljunk, mert különben mély karcok keletkeznek, amit nehéz és időigényes eltüntetni. Mindig legyen rajtunk kesztyű, mert a kezünkről a zsír beszívódik a fába, és ez foltokat eredményezhet. A 60-as papírral a durva sérüléseket, karcolásokat tudjuk eltüntetni, illetve a maradék lakkot azzal biztosan lecsiszoljuk. Érdemes egy ecsettel néha leporolni/kompresszorral lefújni a port, hogy lássuk, hol van még csiszolni való. Mindig készre kell csiszolni! Soha ne lépjünk finomabb papírra, ha még nem végeztünk az előzővel. Még egyszer: ügyeljünk a szálirányra! Ha kész, jöhet a finomabb papír. Miután végeztünk a 300-assal, nedves szivaccsal töröljük át az agyat, ez egyrészt lekapja a port, másrészt felhúzza a szálakat a fán. Szárítsuk meg, majd ismét 300-as papírral csiszoljuk, amíg sima nem lesz. Ezt a nedvesítős műveletet ismételjük meg párszor. Utána már csak 600-as papírral kell készre csiszolni a felületet. Akkor van kész, ha már szinte csillog (nem vicc!). Ha úgy érzed jó, akkor csiszolj még egy kicsit;-)

Végeztünk a fárasztó részével a mókának, a további lépéseket már nem lehet, és nem is szabad siettetni! Szépen komótosan csináljuk, inkább hagyjuk mindig tovább száradni, minthogy túl korán álljunk neki, mert az utóbbi esetben elrontottuk a dolgot, és kezdhetjük elölről!

Pácolás. Én mindenképpen azt javaslom, hogy szeszes pácot használjunk, lehetőleg Perla gyártmányt, mert könnyű vele dolgozni, és gyorsan szárad. A pácot por alakban lehet megvenni a barkácsboltokban, ezt kell szeszben feloldani. A színek keverhetőek, de lehetőleg kerüljük az agyazáson az extrém árnyalatok használatát, mert ez a legritkább esetben mutat jól! A kész oldatot kiöntjük egy tálkába, majd egy pamut ronggyal szépen beledörzsöljük a fába. Vigyázzunk, hogy minél kevésbé legyen foltos. Több réteg sötétebb árnyalatot eredményez. A rétegek között a száradási időt várjuk ki!

Most már csak a finis van vissza. Miután a pác megszáradt, köztes csiszolást kell csinálnunk. Ehhez a legfinomabb papírt használjuk (600), azt is nagyon óvatosan, szinte csak simogatva, különben könnyen világosabb foltok keletkeznek a pácon. (A szeszes pác hátránya, hogy nem szívódik be túl mélyen a fába.) Jöhet az első réteg olaj. Ez vagy lenolaj, vagy valamilyen kemény olaj legyen, mert ez fogja szolgáltatni az alapot. Én a kezemmel szoktam beledörzsölni a fába, de elvileg ecsettel, vagy ronggyal is fel lehet vinni. Az első körben addig kell kenegetni, amíg a fa issza az anyagot! Ha ez megvan, akkor jó alaposan kenjük be még egyszer a felületet, és tegyük félre a darabot. 10 – 40 perc elteltével (a gyártó meg szokta adni) töröljük le a felesleget egy nem szöszölő ronggyal, mert ha rászárad, akkor nehezen eltüntethető csúnya foltok keletkeznek a felületen. Hagyjuk, hogy alaposan megszáradjon. A sok olaj miatt én 24-48 óra pihit javasolok, akkor biztosan nem lesz gond. Ismét egy óvatos köztes csiszolás, majd jöhet a Teak olaj. Ez egy jóval hígabb anyag, könnyen terül, jól felvihető, és nagyon gyorsan szárad (5-10 óra). Ugyanúgy lehet felvinni, mint az első réteget, csak arra kell ügyelni, hogy itt már vékony rétegekben dolgozzunk! Gyorsan bekenjük, 10-15 percig állni hagyjuk (nem tovább, mert tényleg gyorsan szárad!), majd letöröljük a felesleget. Ezt a műveletet kell megismételni olyan 10-12 alkalommal, a 3. , és az 5. réteg után köztes csiszolással (a köztes csiszolást mindig nagyon óvatosan!!!). A maradék 6-7 réteg már csiszálás nélkül, szépen egymás után (száradási idő fontos, inkább 2x annyit, ha nem vagyunk biztosak a dologban).

Ügyesek voltunk, készen is vagyunk. Nem is volt olyan veszélyes ugye? Az eredmény pedig elég meggyőző, ha minden igaz. Pláne, ha a fa is szép volt eredetileg. Abban az esetben, ha így hagyjuk az agyat, akkor a gondozás mindössze annyi, hogy pár havonta, félévente áttöröljük Teak-olajos ronggyal, majd hagyjuk megszáradni.
<vissza az elejére>

2. RÉSZ:


Méhviasz finis:
Ott hagytuk abba, hogy kész a gyönyörű olajfinis, az agy csillog-villog. Ez sokaknak nem tetszik annyira, inkább selyemfényű agyazást szeretnének a puskájukra. Erre a tökéletes megoldás a méhviasz finis. Régebben a hadipuskák agyazása csak méhviasszal volt kezelve, de ott ugye senkit nem érdekelt, hogy néz ki, csak lőjön. Esetünkben a kinézet a legfontosabb, ezért mindenképpen ajánlott minimum 2-3 réteg olaj felvitele a lepácolt agyra, a már tárgyalt metódus szerint, majd egy finom köztes csiszolás után jöhet a méhviasz. Én itt is a Biopin cég termékét javaslom, mert könnyű vele dolgozni (elég erős narancsillata van, engem ez az őrületbe tud kergetni, de a szépségért szenvedni kell). Felveszünk egy kevés méhviaszt egy darab szivacsra, majd szépen egyenletesen beledörzsöljük a fába. Nagyon vigyázzunk, hogy sehol ne maradjanak vastag rétegek, mert nem fog kikeményedni. Ha kész szépen lerakjuk az agyat száradni, majd 20-30 perc elteltével egy nem szöszölő rongy, vagy lószőr kefe segítségével felpolírozzuk az egész agyat. Nagyon fontos, mert e nélkül a méhviasz nem keményedik ki megfelelően, és fénytelen kellemetlen ragacsos tapintású marad az egész fadarab. Abban az esetben, ha mégis elrontottuk volna meg lehet próbálni hajszárítóval felmelegíteni a réteget a fán, és száradás után felpolírozni, de ez már nem szokott tökéletesre sikerülni. A felpolírozott agyat 12 óra elteltével még egyszer polírozzuk fel, mert jellemzően vissza mattul egy kicsit. Elvileg 48 óra száradás után már nyugodtan használható az agyazás, de 14 napig figyeljünk rá, hogy ne érje nedvesség, mert az csúnya nyomot hagy rajta (izzadós kezűek inkább pihentessék addig). Én általában két réteg viaszt szoktam felvinni, a kettő között 2-3 nap száradási időt hagyok, így kicsit fényesebb végeredményt kapunk (természetesen a polír mindkét rétegnél kötelező). Szintén nagyon fontos, hogy sem az olaj, sem a méhviasz nem keményedik ki bizonyos hőmérséklet alatt (pontosan nem emlékszem, de 10-15 fok alatt ne próbálkozzunk). A méhviasz finis legnagyobb előnye, hogy a kisebb sérülések nagyon könnyen javíthatóak. A kisebb karcok akár egy kis helyi méhviaszos kezeléssel, akár hajszárítózással eltüntethetőek. Nagyobb, mély karcot teljesen eltüntetni már nehéz ügy, óvatosan meg kell csiszolni az érintett területet, majd nagyon finoman egy kis pácot viszünk a fába, hogy szép egyenletes legyen a szín, és az erezet, majd leviaszoljuk az érintett részt.

A három út közül kettőt már bejártunk, egy maradt csak, a lakkozás.
Nem nehéz kitalálni, hogy ez a legegyszerűbb, leggyorsabban elkészíthető felületkezelés, és még az időjárást is jobban bírja. Itt is akad azonban pár fontos szabály, amit be kell tartani. A kezünkben van az első cikk szerint lecsiszolt, majd pácolt tusa, ezt kéne lelakkozni. Az első kérdés az, hogy mivel? Javaslom, hogy makett boltban szerezzünk be egy egyszerűbb festékszórót, és ha nincs kompresszorunk, akkor egy sűrített levegős sprayt is. Jó esetben kb. 5-6ezer forintból megúsztuk, és az eredmény mindenképpen kárpótol ezért a kis áldozatért. Amennyiben mégis a költséghatékony ecsetes megoldásnál maradunk, akkor vegyük a lehető legjobb minőségűt, az olcsó csak megkeseríti az életünket. Jön a következő kérdés: már van mivel, de mit? Lakkokból akkora a választék, hogy ha heteken keresztül válogatunk, akkor sem érünk a végére. Az ár itt is jó tanácsadó, ha kellően sokba kerül, akkor általában tud is valamit (azért azt nézzük a dobozon, hogy szórható-e a lakk). Én Tikkurila lakkokat szoktam használni, ezek elég jó minőségűek, ecsettel kenve is szépen terülnek (általában fehér színűek folyékony állapotban, ettől nem kell megijedni, amint elkezd kötni szép átlátszó lesz). Abban az esetben, ha festékszórót használunk, tartsuk be az ajánlott hígítást, a megadott oldószerrel. Már van mindenünk, felvihetjük az első réteget. Nagyon fontos, hogy pormentes helyen dolgozzunk, és vékony rétegben kenjük, illetve fújjuk a festéket. A megadott száradási idő után finom papírral óvatosan végigcsiszoljuk a darabot, teljesen simának kell lennie a felületnek, majd jöhet a következő réteg. Általában 2, legfeljebb 3 réteg elég. Még egy fontos apróság: festékszórót nagy kánikula idején ne használjunk, mert az apró festékcseppek már a levegőben elkezdenek megkötni, és nem fognak tapadni a felületre, csak leperegnek. Ideális esetben a kész felület szép egyenletes, nagyon kemény, és jól védi a fát. Sajnos elég sérülékeny, könnyen karcolódik, lepattog, és még javítani sem lehet érdemben. Sokan szeretnek a lakk alá olajjal alapozni, én ezt sem javaslom, mert előfordulhat, hogy évek multán kiég, és csúnya fekete foltok keletkeznek.

A felújítás fejezet ezzel le is zárult, a következő pár gondolat erejéig már az egyedi csinosítások vizeire evezünk.
A biztos fogás érdekében felületi érdesítést szoktak alkalmazni. Ez is sokféleképpen kivitelezhető, a legegyszerűbb egy kis mikro csiszolókészlet beszerzése, majd a mintázat belecsiszolása a fába. Sokkal szebb megoldás a kalapácsolás, ehhez szükség van egy szerszámra, amit magunknak kell elkészítenünk. Egy kis darab (kb. 15mm átmérőjű) kemény fém egyik végét kell úgy kireszelnünk/kiköszörülnünk (itt jön igazán jól az előbb említett multitool), hogy 5-6 kis tüske legyen rajta (mint egy mini húsklopfoló), kell neki egy nyél, mint egy kalapácsnak, és kész is. Odaillesztjük a fán, ahova az érdesítést szeretnénk, majd ráütünk a hátára egy kis kalapáccsal, és már van is 5-6 kis gödrünk. Eltart egy darabig, de megéri. Az utolsó megoldás, bekenni a kérdéses részt kis műgyantával vékonyan, majd szénporral beszórni. Ha megköt szép egyenletes érdes felületet kapunk.

A boltokban kapható rengeteg szuper gumi tusatalp, ami sokat dobhat az összképen. Ezek mindig túlméretessek, köszörűvel a legegyszerűbb méretre igazítani őket. A fában mindig fúrjunk elő a csavaroknak, hogy el ne repedjen az anyag.

Az apróbb acél alkatrészeket hidegbarnítóval zsírtalanítás után szépen helyre lehet pofozni. A nagyobb fém felületek barnítását hagyjuk inkább szakemberre. Nem mondom, hogy lehetetlen megcsinálni otthon, de gyakorlatot, és szaktudást igényel. Ebben az esetben célszerűbb fizetni.

Pár gondolat az egyedi agyazások elkészítéséhez.
A fa erezete nagyban meghatározza a végeredmény kinézetét, ne spóroljunk rajta (ugyanakkor kár első próbálkozásra egy darab 60-80e Ft-os hullámos dióból tűzifát csinálni…). Érdemes venni egy felsőmarót, és készíteni egy sablont, hogy könnyen be tudjuk marni az illesztést (az igazi egy jó nagy megmunkáló központ). Az erezet az agy hosszában fusson. A szerkezet illeszkedő méreteit nagyon pontosan marjuk/faragjuk bele a fába, mert egy feszülő vagy lötyögő szerkezet pontatlanságot okoz. Csőtörős, alsókaros puskáknál ne vékonyítsuk el a nyakat túlságosan, mert könnyen eltörhet felhúzáskor. A tusa-markolat egység ideális hosszát elég jól megsaccolhatjuk, mert ráfogva a markolatra, az alkarunk hosszával megegyező lesz a körülbelül jó méret. A pofadék vonala nyílt irányzékos használat esetén hátra felé lejt, távcső esetén hátra emelkedik (az állítható az ideális, az lehet egyenes). Álló lövészet esetén a kész agyazással együtt a puska súlypontja alig valamivel a sátorvas előtt található, míg a fekvő agyazás súlypontja valamivel előrébb van (fekve előrébb fogjuk a puskát). Rajzolni, rajzolni, rajzolni, hogy ne a végén érjenek meglepetések. Kérjetek segítséget egy jó asztalostól, ha valamelyik munkafázissal nem boldogultok (pl. marás), ezzel sok kellemetlenség, és kudarc elkerülhető.

Most ennyi jutott eszembe, remélem tudtam pár hasznos tanácsot is adni. A legfontosabb tippem a kitartás, mert azzal bármi elérhető, a nélkül meg minden csak szerencse.
Bármilyen kérdéssel kapcsolatban megtaláltok a sárga fórum tuningos topikjában. Mindenkinek jó barkácsolást kívánok!

E-mail-t kérlek ne küldj.

<vissza az elej?re>